Z Elektronika látogatás 17:00
A Z Elektronika a dél-dunántúli térség egyik legdinamikusabban fejlődő elektronikaipari vállalkozásává vált, komplex elektronikai megoldásokkal, folyamatos fejlesztéssel és magas minőségű gyártástechnológiákkal. Két évtizeddel ezelőtt még egyéni vállalkozásként működött, és az évek alatt folyamatos növekedésen ment keresztül.
A jelenlegi cég jogelődje 1997-ben jött létre, kezdetben kifejezetten felvonóipari termékek fejlesztésére és gyártására specializálódott a tevékenység. 2007-ben átalakult a tulajdonosi szerkezet, és a vállalat az elektronikai ipar új területei felé nyitott. Az egyik első nagy siker volt, amikor a Z Elektronika 2010-ben elnyerte "Az év felvonója" díjat. A fejlesztéseknek és a géppark rendszeres megújításának köszönhetően, a megnövekedő kapacitással egy időben, a cég a tömeggyártás felé mozdult el. A porfólió is szélesedett, így már termékfejlesztést, tesztberendezés-építést, mechanikai tervezést, gyártást és mérnöki tanácsadást biztosít a vevőknek. A folyamatokat a legmodernebb megoldásokkal hajtják végre, mely biztosítja versenyképességüket és ügyfeleik elégedettségét.

Az eljárásokat saját fejlesztésű nyomkövető rendszerrel felügyelik, mely az információk gyűjtésében és tárolásában támogatja tevékenységüket. A cég kiemelt hangsúlyt fordít a vevőkkel való hosszú távú kapcsolatok ápolására, illetve a dolgozói közösség formálására. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a kezdeti 2 főről ma már közel 200-ra növekedett a munkavállalók száma.
Tapasztalt, magas szaktudású csapatuk, modern technológiáik és szoros, átfogó üzleti kapcsolataik járulnak hozzá az állandó magas színvonalú szolgáltatások biztosításához az elektronikai megoldások terén.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara a Z Elektronika ügyvezetőjét, Dallos Lászlót, 2022-ben az „Év Vállalkozója” díjjal tüntette ki. 2024-ben a Z Elektronika Kft. elnyerte a Családbarát Munkahely tanúsítványt, mely megerősíti elkötelezettségüket a munkavállalók jólléte és a munka-magánélet egyensúlyának megteremtése iránt.

Személyes gyárbejárás tematikája:
A körülbelül 60 perces személyes gyárlátogatások során a látogatók megismerkedhetnek a Z Elektronika folyamataival és aktuális projektjeivel.
A bemutató során végigvezetik a látogatókat a munkarészlegeken, ahol alkalmuk lesz megismerni a gyártási folyamatokat. Megtekinthetik az SMT beültetést, a csomagolás és a raktár területeit, valamint lehetőség lesz alkatrészek kézbe vételére.
Fontos tudnivalók:

- Az előírásoknak megfelelően kötelező a cég által biztosított munkaruha (köpeny, sarokpánt) viselése a bejárás alatt.
- A cég belső szabályzatának értelmében hang-, kép- és videófelvételt tilos készíteni a Z Elektronika Kft. területén.
- A látogatók a részvétellel elfogadják és hozzájárulnak, hogy a cég fotókat készít a program alatt, melyeket megosztanak felületeiken.
- A látogatások helyszíne: 7630 Pécs Bajor utca 7. Jelentkezési határidő: november 13.